Új oldal, mivel a régivel problémák akadtak

2012.02.09. 22:40 MB9

Üdv kedves látogató! Mint megfigyeltétek, ezentúl sajnos nem elérhető a régi oldalam, egyéb problémák miatt. Lehetséges hogy később még újraindítom, de az nem a közeljövőben lesz.

Régebben már üzemelt ez a blog-oldal, de ezt egy időre felfüggesztettem. Három éve láthattatok itt utoljára bejegyzést, ami ugye nem kis idő. Azóta rengeteg minden történt.

2009-ben elindult a Hungarian WTCC League (HWL), ami ma már HunWEL (Hungarian WTCC and ETCC League) néven fut. 2010-ben 3 hónapra el kellett hagynom a ligát, ami abban a 3 hónapban hatalmas átalakuláson ment keresztül.

Az első (HWL) szezonban a BMW Team Energy Drink versenyzőjeként indultam 3 futamon. Akkoriban az én BMW-m volt az egyetlen Monster támogatású BMW, két akkori csapattársam a Hell támogatását élvezte.

Utána jött a 3 hónapos kihagyás, ami alatt úgy tűnt, nem fogadna vissza a liga. Elég nagy tévedés volt, mert elmondásuk szerint régóta várták hogy visszajöjjek. A második szezont 2010 októberében egy Volvo C30-assal kezdtem meg, csapattársam az akkor már futamgyőztes Baráth Imre lett. Hű, milyen jó is volt az a csapat! A C30-assal sem volt különösebb baj, csak a felfüggesztésével voltak bajok, túlságosan merev volt. Engedélyt kért a csapat az autóváltásra, amelyet megkaptunk, így a C30-asainkat visszatoltuk a garázsokba. Megérkeztek az új Seat Leon TDi-k. Ezzel az autóval már én is tudtam eredményeket hozni, bár inkább a szezon vége fele. Szezon közben csatlakozott a ligához Demeter Gábor is, aki az első futamát Oscherslebenben teljesítette az annoi HungaroLada csapatnál egy Chevrolet Lacettivel. Elfogadta a felkérésünket, hogy csatlakozzon a Red Bull-Heineken csapathoz. Az ő autója úgymond félgyári Red Bull autó volt, ugyanis a Red Bull logo csak a hátsó szélvédőre volt felragasztva.

Szezon vége fele közeledtünk, én is már folyamatosan hoztam a dobogós helyeket az ETCC szériában. A szezon utolsó futama Zolder volt, melynek első tesztnapján nagyon nem akart semmi sem összejönni. Az autót nagyon nehéz volt ide beállítani, sokat szenvedtem vele. 3-4 nap után elértem azt a szintet, hogy kényelmesen-gyorsan tudjam vezetni, majd az 5-6. nap környékén már gyorsan tudtam vele autózni. Meg is lett a folyamatos két hetes tesztelésnek az eredménye... Az időmérőn a második legjobb köridőt futottam, de mivel Kisvárdai Alexet megbüntették, én várhattam a versenyt az első kockából. A rajt nagyon jól sikerült, már a második körben 20 másodperces előnyöm volt, bár a pálya nehézségei még mindig ott voltak. Nehéz ezen a pályán úgy autózni, hogy hiba nélkül de gyorsan. A végére akkora előnyt tudtam kiautózni, hogy a kavicságyban ragadt Lukács Sándort is volt időm kitolni, és végül 13 másodperces előnnyel az első helyen célbaérni. Felemelő érzés volt életem első túraautós győzelmét megszerezni. Láttam hogy jó úton haladok, a visszarázódás útján. A második futamon hatalmas baleset volt, csapattársam Baráth Imre szélárnyékában az autó kezelhetetlenné vált, betonfalba csapódtam. Bár kicsit zavart, de lefoglalt az az öröm, amit első túraautós győzelmemmel szereztem. A 2010-2011-es szezon tehát sikerrel zárult. Csapatunk a konstruktőri bajnokságban 2. helyen zárt, egyéniben 0,5 ponttal lemaradva 13. lettem.

Majd elindult a 2011-2012-es szezon tesztidőszaka, melyben a modokat, kocsikat próbálgattuk. Eleinte nehéz dolgunk volt, mert Demeter Gábor már az előző szezonban bejelentette hogy elhagyja a Red Bull-t(Az új online TV-s szabályzat szerint alkohol és dohányreklám nem jelenhet meg a képernyőn). Ráadásul kicsit a szabályok is ellenünk szóltak, minden ETCC-s vagy WTCC-s csapatnak kellett lennie egy testvérgárdának. Nos, nekünk még az ETCC-vel is gondok voltak, ugyanis sok új, gyors ember jött. Baráth Imre az én butaságom miatt átment a Hunniához, helyére jött Nyárasdy István, Demeter Gábor helyére Szlivka Gergő.
A WTCC-s csapatunk is létrejött Csepecz András vezetésével. Mellé az újonc(csak a HunWEL-nél számított újoncnak) Bachrati Patrik, és a tavalyi ETCC bajnok, Kisvárdai Alex került. Mint utólag kiderült, Alex rossz választás volt, nem jött el futamokra. Így a Red Bull-os srácok csak ketten gyűjtögetik a pontokat, ugyanis a helyére érkező Kapiszta Sándor sem tud jönni futamokra(Sanyinak családi problémái vannak).
No de visszatérve az ETCC-re. Az ETCC sorozat Svédországban vette kezdetét, az Anderstorp Raceway-en. Ezen a futamon indultam ismét a már régről ismerős BMW-vel. Eleinte kicsit furcsa volt, szokni kellett a kocsit, mert az előző szezonban első kerék meghajtású volt a Seat, a BMW 320si E90 pedig hátsó kerék meghajtású. Az első versenyhétvégén senkitől nem vártam komoly eredményeket, mivel mindkét csapattársam újonc volt. A WTCC-sek brazíliai szezonnyitója után egy héttel kiderült: egész jó csapatunk van! Nyárasdy az első futamon 4. lett, én a 6. helyen végeztem, Szlivka pedig saját hülyesége miatt kiesett. A második futamon Nyárasdy megszerezte a Red Bull-nak a szezonbeli első dobogós helyezését, 3. lett! Én az 5. helyen értem célba, Szlivka pedig ismét kiesett. Valami nagyon nem volt rendben ekkoriban Szlivkával. Következett Imola, ahol az első futamon technikai problémák miatt az első futamon nem tudtam elindulni. Szlivka ismét kiesett, míg Nyárasdy ismét hozta a fantasztikus 3. helyet. A második futamon az első helyről rajtolva hatalmas csatával, de megvédtem az első helyemet, ezzel megszereztem a Red Bull és a saját első szezonbeli győzelmemet(az előző szezonban én szereztem a Red Bull utolsó győzelmét). Ez a győzelem nagyon jól jött, Nyárasdy ismét a 3. lett, Szlivka pedig a majdnem "csodával" felérő 12. helyen fejezte(!!!) be a futamot. Jött Donington, és egy selejtes időmérő, Demeter Gábor(Android) és Hovanyecz János(Hunnia) kettős szerencsétlenkedésük eredménye volt egy fantasztikus kör elbukása. 8 tizedes előnyöm volt, majd a sikánhoz érve elrontották a körömet. 13. lettem, ahonnan elég nehéz volt jó eredményt elérni(Anderstorpon is 13. helyről kezdtem mindkét futamot). Az első futamon a 7. helyre jöttem fel kisebb csatározások után, a második futamon pedig 6. lettem. Nyárasdy eredményei Donington-ból: 1. futam: 10. hely
                                      2. futam: 3. hely
Szlivka:  Mindkét futamon kiesett...
Majd jött a hazai futam, a Hungaroringről. Az első futamon mintha az imolai 2. futam ismétlődött volna meg: Borbás Mártonnal(Coloni) csatáztunk, én 6. Márton előtt, Isti 5., Szlivka pedig mintha beteg lett volna, 2. lett. Hmm, néztünk nagyokat. Rájöttünk ezen a futamon hogy nem valami nagy csapatjátékos. A 2. futamot Szlivka megnyerte(mi is csodálkoztunk, de rajtunk kívül mindenki hogy "Na, csak nem benőtt a feje lágya?"), Isti 8. lett, én pedig 7.
Majd jött Csehország, és Brno. Ez a futam volt az, ahol az egyik szemem sírt, a másik pedig nevetett. Az első futamon 12. lettem egy buta baleset miatt, az első körben egy féktáv elmérése miatt kiütöttem csapattársamat, Istit. Büntetésemet jogosnak tartom, bár szomorú vagyok hogy elvettem tőle egy lehetőséget. A második futamon ismét a pole pozícióból indultam, de Honti gyorsabbnak bizonyult, és így nekem "csak" a 2. hely maradt. Isti itt 8. lett. Majd jött a "tragédia", Oschersleben. Az időmérőn sorozatban 2.-jára szereztem meg a 10. helyet, ami alapján a 2. futamon az első helyről indulhattam. Az első futamon Isti és Szlivka 3. és 4. lett, én pedig a 8. helyemmel szerénykedtem - ezúttal mögöttük. És a második futam:
Az élről rajtolva egész nyugodtan autóztam, mígnem a 6. körben kiforogtam, utána Vígh Róbert gondolt egyet, és még a 9. helyemtől is megfosztott. Bár ez a hétvége rossz volt, bizakodtam, mert jött Zolder. Zolderben már a 2 hetes tesztidőszakban is nagyon nyomtam, nem eredménytelenül. Sokszor hatalmas előzéseket mutattam be a tesztfutamokon, gondolok itt a Szalai József ellen bemutatott manőveremre, amikor az első sikánban előztem meg. Sorozatban 3.-jára szereztem meg a 10. helyet, ahonnan az első futamon 3. helyre jöttem fel, a másodikat pedig Red Bull 3-as győzelemmel vezettem fel(1. M. Bartha; 2. I. Nyarasdy; 3. G. Szlivka). Személy szerint úgy gondolom, hogy ez volt életem legjobb versenye eddigi pályafutásom során. Utána Zandvoort és Nürburgring felejtős volt, a leghátuljában szerencsétlenkedtem. Estorilon se várok mást. Holnap délután pedig a Bartha Motorsportról írok egy kis cikket, melyben bemutatom a tavalyi és az idei autót is! Jó éjszakát!

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása